+3620/345-4463 info@tradersoft.hu

Bemutatkozás

Cégünk 2008-ban jött létre. Eleinte nyílászárók gyártásával és forgalmazásával foglalkoztunk, majd 2016-ban egyesültünk egy napelemeket forgalmazó céggel, így Budapest közvetlen közelében is nyílt egy irodánk. Szeretnénk, hogy minél több háztartásban jelenjen meg a megújuló energia, ezzel csökkentve a családok kiadásait és a környezet szennyezését. Általános cél az, hogy hozzávetőlegesen annyi villamos áramot termeljünk, amennyit fogyasztunk. Így az áramszámlát gyakorlatilag lenullázhatjuk. Kizárólag jó minőségű termékekkel dolgozunk, akár az elektronikus eszközökről beszélünk, akár a segédanyagokról. Minden általunk telepített rendszer számítógépes felügyelettel van ellátva, tehát minden egyes vevőnk minden egyes napelemének áramtermelését ellenőrizni tudjuk.

Nyílászárók forgalmazása

Az elmúlt években több ezer ajtót és ablakot szállítottunk határon innen és túl. Referenciáink között nagyvállalati/kormányzati megrendelők épp úgy megtalálhatók, mint a kisvállalatok vagy ingatlanfejlesztő cégek. Legtöbb megrendelőnk azonban magánszemély és büszkék vagyunk arra, hogy egyetlen egyszárnyú ablakcsere megrendelés esetén is képesek vagyunk ugyanazt a rugalmasságot, széles választékot, gördülékeny szállítást és beépítést biztosítani, mint egy nagyvállalati megrendelés esetén.

Napelem rendszerek forgalmazása

Bár mi is profitorientált cég vagyunk, hiszünk abban, hogy odafigyeléssel, tenniakarással változtathatunk azon a lehetetlen helyzeten, amibe a XX. század végére földünk került. Elkötelezett hívei lettünk a megújuló és zöld energiák használatának, ezen belül is a napenergia hasznosításának. Nagyon bízunk abban, hogy törekvéseinkkel, munkánkkal a háztartások gazdálkodása mellett a hazai környezetvédelmen is lendíteni tudunk.