Pályázatok és finanszírozás
Szerencsére mind magánszemélyeknek, mind közületeknek van lehetősége pályázati úton kedvezményesen napkollektort vásárolni. A pályázati támogatás mértéke akár 50% is lehet. A másik 50% finanszírozásában pedig pénzügyi partnereink nyújtanak segítséget.
Pályázatok magánszemélyeknek –
Otthonfelújítási támogatás
Megjelentek a 2021. január 1-jén induló otthonfelújítási támogatás részletes szabályai, ami legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető. A támogatás a felújítási költségek felét, maximum 3 millió forintig téríti vissza utólagosan, amit azok igényelhetnek, akik legalább egy gyermeket nevelnek, és a saját otthonukat szeretnék felújítani, korszerűsíteni, szépíteni. Az otthonfelújítási támogatás célja egyfelől a gyermeket nevelő magyar családok lakhatási körülményeinek javítása, akárcsak a hazai lakásállomány megújítása, valamint a hazai építőipari ágazat kifehérítése.
Pályázatok cégeknek –
Új fejlesztési pályázat vállalkozásoknak 4 kiemelt járásban Pest megyében
Új vállalkozásoknak szóló fejlesztési pályázat jelent meg 2,5 milliárd forintos keretösszeggel. Az új kiírás a mikro-, kis- és középvállalkozások részére nyújt támogatást korszerűsítésre, bővítésre, új eszközök és gépek vásárlására, megújuló energiaforrások beszerzésére. (PM_KOMPLEX_KKV_2020)
Támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 120 millió Ft.
Határidő kezdete: 2021. február 3.
Határidő vége: 2021. március 2